Vasi Gombfoci

Vasi Gombfoci Egyesület

9700, Szombathely, Hajdú u. 3. | 9700, Szombathely, Béke tér 7.

+36-70-3601519 | vasigombfoci@yahoo.com

Hírek

Harmadik hely, 18 pont az első fordulóban

A hétvégén Józsefvárosban rendezték a 2019-es NB I-es gombfoci bajnokság első tornáját, ahol a 9 forduló során 5 győzelmet, 3 döntetlent értünk el, mindössze egyetlen vereséget elszenvedve. Az első etap után így 18 ponttal a tabella harmadik helyén állunk, előttünk a 20 pontos Józsefvárossal és a 23 pontos Testvériséggel.

Minden meccs izgalmas volt, arattunk ugyan könnyebb győzelmeket, de a legtöbb játék apróságokon múlt, egyedül a Tesivel szembeni vereségünk nagyobb arányú (1-7). Az 5 győztes mérkőzésünkön végig vezettünk, a döntetlenek közül is több “nekünk állt”, megérdemelt tehát a 18 pontunk.

Az első három helyezett kiemelkedett a mezőnyből, a negyedik Komló most 14 pontot szerzett (igaz, egy meghatározó játékosuk hiányzott).

Mindenképpen biztató a jövőre nézve, hogy jól működő, összetartó csapatként tudtunk játszani még akkor is, ha elfáradtunk a végére. Azt kell megtanulnunk, hogy a fontos, döntetlen körüli meccseket behúzzuk. Először játszottunk ilyen összeállításban, bőven fogunk még fejlődni.

És akkor lássuk az egyéni teljesítményeket:

ifj. Farkas Gábor - 84% (7 győzelem 1 döntetlen, 1 vereség)- Európa-bajnokunk az egész mezőny legjobb teljesítményét produkálta!

Debreczy István - 37.5% - A 2018-as Tízek Bajnoka nem akarta cserbenhagyni a csapatot, betegen is vállalta a játékot; a betegség ezúttal érződött produkcióján. (2 győzelem, 2 döntetlen, 4 vereség) Egészségesen lesz ez sokkal jobb is!

Bottyán Zoltán – 65% - Új játékosunk első tétmérkőzésén (4 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség) erősségünknek bizonyult.

Koczor János – 50% (2 győzelem, 4 döntetlen, 2 vereség) – Világbajnokunk első pályásokkal játszott, végig motiváltan, kihozta a szituációkból a maximumot. 

Szirmay Endre – 66% - Csereként - szintén betegen – hozzá tudott tenni a csapat teljesítményéhez: három mérkőzésből kettőn is diadalmaskodott. (2 győzelem, 1 vereség)

Bizakodva várjuk a következő, hazai rendezésű fordulót, ahol április 27-én a Haladás Sportkomplexumban fogadjuk a magyar gombfoci élet krémjét. Kiélezett harc lesz, apróságokon múlhat a sikeres folytatás.

2019. március 03.
További hírek
A 7-szeres világbajnok, akinek csak 6-8 éve megy igazán a játék
A 7-szeres világbajnok, akinek csak 6-8 éve megy igazán a játék
Bemutatjuk ifj. Farkas Gábort, akinek Tiszavasváritól Szegeden és Veresegyházán át vezetett az út Szombathelyig.

• 2019. május 14.

Keresd a szombathelyi bajnoki forduló összes eredményét egy helyen!
Keresd a szombathelyi bajnoki forduló összes eredményét egy helyen!
Itt minden összecsapás eredményét megtalálod.

• 2019. április 29.

A Vasi GE játékosa, Bottyán Zoltán nyerte a Vas megyei bajnokságot
A Vasi GE játékosa, Bottyán Zoltán nyerte a Vas megyei bajnokságot
A szombati bajnoki forduló után a vasárnapi egyéni versenyen is jól szerepeltek játékosaink.

• 2019. április 29.